Hát nem tudom... Én úgy fogtam/fogom fel, hogy nekik az utolsó alapszakasz meccseiken már PO üzemmódba kellett kapcsolniuk ahhoz, hogy bejussanak és ennek ellenére elvéreztek és azok okoztak csalódást, akik tavaly kiemelkedtek mikor a csapat pengeélen táncolt. Kb ugyanaz a szituáció, mint tavaly PO-ban csak most nem működött a dolog. Ezért gondolom, hogy idén továbbjuthattunk volna ellenük.
Ezt most nem értem??? Bejuthatott volna az Edmonton is, vagy a Dallas! Ugyan annyi meccs, ugyan annyi pont járt mindenkinek. Ez miért szerencse? Voltak a Kingsnél jobb csapatok, akik több pontot szerezve bejutottak a PO-ba. Nálatok is bejuthatott volna a Boston, mégsem jutott be. 82 meccses szériában, ez nem hiszem, hogy szerencse dolga. De mindegy is.
Egy olyan csapat, amelyik az utolsó héten az alapszakaszban, PO push közben kiszop az Edmontontól, valamint attól a Flames-től, amelyikkel 4 pontos meccset játszott, ne kerüljön már be a PO-ba.
A másik meg, hogy az idei Kings-t, ha nem is söpréssel, de vertük volna szerintem. Ez a Kings árnyéka a tavalyi önmagának.
Tudom, nem a mi topic-unk,de...Elég mázli?! Egész évben alig volt olyan meccs, ahol ne lett volna valaki sérült és most is sérült az egyetlen balos centerünk, Thompson és Gibson, aki sokkal megbízhatóbb, mint LaBarbera. Plussz Thompsont pótló Wagner is megsérült a második meccsen, szóval én nem érzem a csapatot olyan nagyon mázlistának. Emlékszem amikor a Chicago ellen a legrutinosabb hátvédünk Fowler volt és olyanok játszottak a sérülések miatt, mint Manson, Blacker vagy Clark.
Gondolod Millerben van annyi energia hogy átsugározza? Tavaly a Bluesban épp Ő volt az egyik faktora a korai búcsúnak. Úgy érzem a mai meccset bedaráljuk, 1 gólos győzelemmel. De többet nem várok egyenlőre.
Azon az egyen játszottunk is ahogy kell. A többin kimondottan szarok vagyunk. Vrbata tisztára eltünt, épp akitől a POba vártuk h megvadul. A hazait kötelező hozni különben valaki lógni fog!
Ki nem allhatom, de barmi is tortent, jobbulast neki:
Irfaan Gaffar @sportsnetirf 53m53 minutes ago
As he left ice Burrows was saying "help". Training staff followed. #Canucks
Ed Willes @willesonsports 3m3 minutes ago
Burrows situation looking more serious. Outside medical people now attending
Mark Spector @SportsnetSpec 39s39 seconds ago
BREAKING: Stretcher has been sent to Canucks room for Burrows. No idea what issue is yet. Canucks are not saying.
Karin Larsen @CBCLarsen 3m3 minutes ago
#Canucks say Burrows injury NOT medical or serious. It's a hockey injury.
They do not expect to put out any updates before game time. #cbc
All-Star
------------ "Nem tetszett a kor és benne az ember..."
Absolute nem. Hozni kéne a szériát ellenük. Még ne adjuk fel..de ez a PO teljesítmény..pfffff.. A második meccsen amit hoztunk, azt kell elővenni megint.
nekem full fáradtnak tűnt a csapat, mind fejben mind fizikálisan, ha bármi kreativitás lett volna a játékunkban akkor meg van a meccs, nem egy nagy durranás ez a Flames
Én megpróba fennt maradni,, minden a melótól függ sajna. Reméljük a legjobbakat. Állítólag Monahan sérült. Rithchie és Matthias is játszik. Dorsettel igencsak brutál checking sort alkothatnak! Horvat megklássuk hozza-e a PO formáját,, habár ez nem OHL :D
Ahogy sorba előrevetítik hogy ki fog győzni és ki nem,, egyre inkabb ugy erzem rettentően alábecsülnek minket. Ez jó. Realis esélyt látok a 4 közé jutásra!
Te Atyaég,, mekkora gól volt. Jovanovski a büntetőben eközben. A gól után ugrálva verte a plexit,, egész kispad eufóriában! Ejhhh,, voltak ám emóciók. De ez inkabb ne ismétlődjön meg,, a hosszabításban végül is kiestünk. Nem is értem hogy a West-Coast-Express idejében hogy-hogy nemjutottunk sose a kupa közelébe.
A mostanira tippek? Azért a második kör reális, de jó eséllyel ez csak a 7ik meccsen dől ell..
A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.